Mestiába van repülőjárat, heti ötször Tbilisziből 65 lariért (~7800 Ft), ebben benne van a reptéri transzfer is. A Vanilla Sky utazási irodán keresztül lehet jegyet vásárolni, ezt viszont érdemes akár hónapokkal előre foglalni szezonban. Nem, nem személyesen. A neten fellelhető címről kiköltözött az iroda a város szélére. Tehát ez nem jött össze.
Második opció a vonat + marshrutka kombó. Minden este (idén) 21.10-kor indul vonat Tbilisziből Zugdidibe. Én 30 lariért (~3600 Ft) első osztályra hálókocsiba vettem jegyet, úgyse volt még ilyen. Kb. 300 km lehet a távolság, viszont a vonatnak kell vagy 9 óra ehhez. Teljesen rendben volt a dolog, ami furcsa volt, hogy jegyvásárláskor és felszálláskor is kértek útlevelet/személyit (Grúziába nem kell útlevél egyébként). A jegyen grúzul van minden, de ki lehet a képek alapján sakkozni, hogy melyik kocsi, melyik ülés stb. Egyedül a vasútállomáson nem volt tényleg sehova kiírva a vágány, de azt megkérdeztem.
A grúzoknál nagyon sok és jó limonádét lehet kapni, csinos kis üvegekben is stb. Rosszul meséltem néhányotoknak, én meg voltam győződve arról, hogy a zöld színű ánizsos, de nem, tárkonyos (!) limonádé. Hát, nem sokkal megnyugtatóbb. Főleg kellemetlen volt, hogy egész útra volt egy fél literes üvegnyi vizem és egy liter ebből a szörnyűségből.
Egy német biológus sráccal utaztam együtt, aki a Mestia közelében lévő Ushguliban kutat a szakdolgozatához, grúzul meg lehet tanulni, neki sikerült.
Zugdidibe érkezéskor a parkoló gyakorlatilag Mestiába tartó marshrutkákkal volt tele. 20 lariért vittek el, ebből nem nagyon lehet alkudni, mert úgyse jutsz el másképp. A csomagomat feldobták a busz tetejére, szépen rákötözték, beültettek egy grúz lány és a sofőr mellé és amint megteltünk indultunk is.
Természetesen hamar kiderült, hogy nem fogunk nagy beszélgetéseket megejteni a nem létező orosz tudásomnak köszönhetően. Persze a sofőrök nagyon érdeklődőek voltak. Megálltunk fél órás szünetre (ez az út hosszától függetlenül megvan) és pár perc után kijött értem az egyik sofőr és beinvitált az étterem szerű helyre. Leültettek, khachapuri, tojás, sör, egyél. Mivel csak activityztünk behívták a buszon mellettem ülő grúz lányt is, tudott pár szót angolul, így már jobban örült mindenki. Az mellékes, hogy mindegyik sofőrünk megivott pár sört és szerpentinen haladtunk.
Egyedül utaztam, nem volt meg a szállásom címe (az túratársam szervezte), így az út végére már örökbe akartak fogadni, ami valljuk be nem lett volna túl jó ötlet, de ettől még kedvesek voltak. Fél 11 körül, tehát jó 4 óra utazás után értünk Mestiába, ami természetesen több külön bejegyzést is megérdemel majd.
SZALKAI EMESE 